Megfigyelő rendszer

Megfigyelő rendszer kiépítés ingatlanunkhoz, de okosan!

A közbiztonság miatt, vagy csak a felismerés miatt ki tudja, de egyre több embernél jelentkezik ma már a biztonság és az egyre nehezebben megszerezhető vagyontárgyak védelmének megóvására az igény és az elhatározás, hogy tegyen is ennek érdekében. A biztonságtechnikával foglalkozó szolgáltatóknál és kereskedésekben ma már széleskörű paletta áll rendelkezésre, hogy a leendő tulajdonosok ezen igényét kielégítsék. Az elektronikus lakásriasztó rendszerek mellett, megtalálható már a megfigyelő rendszer és a beléptető rendszer is.

A kamerás megfigyelő rendszer kiépítésének költségei az utóbbi évek folyamán nagymértékben csökkent, köszönhetően a mind nagyobb választéknak, a gyártók versenyének és a mind széleskörűbb ügyfélkör kiszolgálásának. Így elmondható, hogy napjainkban már nem csak a nagyobb cégeknek van lehetőségük egy minden igényt kielégítő megfigyelő rendszer kiépítésére, hanem egyre több magánszemélynek és kisebb cégnek is.

Azonban mikor meghozzuk a döntést, hogy teszünk a saját magunk és értékeink védelmének érdekében különböző szempontokat kell mérlegelni és talán itt születnek meg azok a döntések, amik akár hosszútávon is befolyásolhatják a védelmi rendszerünket.

Tegyünk fel magunknak pár kérdést, mielőtt véglegesen döntenénk és a válaszok alapján már tudni fogjuk, hogy mi is az amit pontosan szeretnénk.

Megfigyelő rendszer, de miért?

Természetesen erre adható a legegyszerűbb válasz. Azért, mert szeretnénk megóvni az értékeinket, és ha mégis megtörténik a baj, akkor legyen egy bizonyíték erejű képi felvétel a kezünkben, amivel igazolhatjuk a káreseményünket. Viszont, ha már bizonyítékként kell, hogy funkcionáljon a rendszer, akkor az egy működőképes, megbízható és minőségi rendszer legyen.

Megfigyelő rendszer, de mennyiért?

Nos, látszólag erre is válaszolhatunk könnyen. Természetesen minél költséghatékonyabban a lehető legkevesebb kiadással. Mert, hát ki az aki jelen gazdasági viszonyok mellett nem gondolja át, hogy mire mennyit is költ, pláne nem olyan esetben, ha ez nem a napi megélhetéshez kell, vagy pedig a szórakoztatásunkra szolgál? De ebből a válaszból máris feltehetjük a következő kérdést önmagunknak.

Megfigyelő rendszer, hirtelen vagy hosszabb távra?

Ha már kiadást eszközölünk egy vagyonvédelmi rendszerért, azzal szemben legyen természetes elvárás, hogy nem időleges megoldást jelent, hanem sok-sok éven keresztül szolgálja az elvárásainkat és végezze el a vele szemben támasztott igényeket. Így bátran kijelenthetjük, hogy nem érdemes ebből a szempontból ár miatt nagyobb kompromisszumokat kötni. Hiszen meg van az esélye, hogy egy gyorsan és olcsón kiépített megfigyelő rendszer a végén csak egy felesleges pénzkidobás lesz, ahelyett hogy egy egyszeri kicsit nagyobb befektetésként jelenne meg a kasszánkban.

Tehát összességében elmondhatjuk, ha már egyszer elhatározzuk, hogy kamerás megfigyelő rendszer kerül kiépítésre az ingatlanunknál, akkor érdemes tüzetesebben tájékozódni akár az árak, akár a minőségek terén. Hiszen beszerezhetünk olcsó, szinte már semmire sem jó alap analóg kamerás megfigyelőt, ami rövidesen cserét igényel, ha valóban komolyabb elvárások vannak a rendszerrel szemben, de ha alaposabban szétnézünk a piacon, már HD és Full-HD minőségben is hosszútávra működőképes és minden igényt kielégítő megfigyelő rendszer található több szolgáltatónál is igen kedvező kiépítési díjjal.